Kimentenék a jó keresztény Pál Dénest, de csak mélyebbre süllyed

Elindult a kommunikáció és a manipuláció a kadicsfalvi szabadidős park kapcsán, elkezdődött a kritikusok vadászata és megtörtént a látszat-felmérés. Az egyház adventi csendbe burkolózott.

Október végén jelent meg a tervezett kadicsfalvi szabadidős parkról, annak megálmodójáról és kritikusairól szóló anyagunk, melyben kadicsfalvi lakosok panaszkodtak arra, hogy Pál Dénes, Udvarhely környékének leggazdagabb vállalkozója milyen módszereket használ ahhoz, hogy egyházi területre megálmodott szabadidős komplexumát meg tudja építeni.

Egyházi birtokra pályázik és papokat tart félelemben Udvarhely leggazdagabb vállalkozója

A cikk arról szólt, hogy Pál Dénes enyhén fogalmazva túl rámenősen próbálta akaratát érvényesíteni, és annak érdekében, hogy álma a Kadicsfalva központjában lévő egyházi területen valósuljon meg, átgyalogolt az egyháztanács és a pap akaratán.

A panaszosok java nem ellenzi a sportkomplexumot, csak azt kifogásolja, ahogyan Pál Dénes át akarja vinni a tervét. A főbb panaszpontok közt szerepelt, hogy Pál Dénes önkényesen kihúzatta az egyháztanács által elfogadott feltételek három pontját, és csúnyán beszélt az egyháztanácsosokkal, hogy az áthelyeztetés félelmében tartotta a papot, hogy kikerülte a helyi egyháztanács és a plébános akaratát, és Gyulafehérváron intézkedett az ügyében. Hogy nem akarja a becsületes telekbért sem megfizetni, de kedvezményes belépést sem akar adni a kadicsfalviaknak.

Ez a kérdés megosztja a falut, feszültséget szül, amit kibeszélni sem tudnak. Egyrészt mert Pál Dénes nem hajlandó a párbeszédre, másrészt mert az emberek is félnek szembeszállni vele. Hogy ne kelljen az ellenállással szembenézniük, Pál Dénesék múlt december óta szép csendben, titokban dolgoznak az álom megvalósításán.

Nagyvonalakban erről szólt az írás, melynek célja részemről az volt, hogy elinduljon a kommunikáció a témában. Az árnyékból a játszmák kikerüljenek a fényre, átláthatóbb legyen a kadicsfalviak számára, hogy mi is zajlik a szabadidőpark körül. És hogy azoknak, akik eddig féltek, ne kelljen annyira félniük.

Az anyag részben elérte célját, részben nem. Az emberek elkezdtek erről beszélni, a kommunikáció is elindult Pál Dénesék részéről. Sőt: néhány olyan kérdésben, amiben addig hajthatatlannak bizonyult, Pál Dénes most engedett a kadicsfalviak javára. Megígérte például, hogy ingyenes lesz a játszótér, és „tekintettel van arra”, hogy helybélieknek elsőbbségük és kedvezményük legyen.

De a siker nem teljes. Néhány Pál Dénes-párti, akár mert félreértette a szöveget, akár szántszándékkal, manipulációs céllal, elkezdte vadászni és támadni a kritikusokat, fejlődésellenesnek, szarházinak titulálni őket. Akik félelmükben zártak, így a párbeszéd teljesen lehetetlenné vált. Pál Dénes sem keresi a párbeszédet, inkább hátrább lép, és elbújik az egyesület és az alkalmazottak mögé.

De nézzük részletesen, mi történt az ügyben!

A „szarházi” kadicsfalviak legyenek felsorolva a mise után

Az előző anyagunk nagy port kavart a környéken.

Magánban nagyon sok pozitív visszajelzést kaptam, hogy mennyire fontos volt ezt megírni. És sokan kérdezték meg, hogy nem félek-e. Mert ők félnek, még attól is, hogy a Facebookon vállalják a véleményüket az ügyben.

Ugyanakkor támadást is kaptunk bőven. A neten jött egy áradat, előbb egy szűkebb, Pál Dénest magasztaló kadicsfalvi és melindás alkalmazotti körből, akik főleg nem engem támadtak, hanem a falustársaikat. Szarházinak nevezték a beruházást ellenzőket, azzal dicsekedtek, hogy ők bezzeg adják a nevüket, vagy követelték tőlem a névtelenek megnevezését. Ha van merszem, vasárnap mise után menjek, és nevezzem meg azokat az egyháztanácsosokat és kadicsfalviakat, akik nekem megszólaltak, írta egyikük.

Aztán volt egy vállalkozói réteg, amelyik a szokásos érvvel jött, hogy aki valamit csinál, azt támadják. Valahogy figyelmen kívül hagyták, hogy itt nem az volt a baj, hogy valaki valamit csinál, hanem az, hogy hova és hogyan csinálja, és közben hogyan viselkedik. Ők együttérzésükről biztosították Pál Dénest, kitartást kívántak neki, és hasonlókat.

És végül volt pár újságíró (nem mind aktív újságírók, volt köztük többek között politikailag erősen elköteleződött nyugdíjas újságíró, vagy volt vakvágányra állított, közpénzből hallgatásért fizetett politikusbarát újságíró is), akik főleg szakmailag kifogásolták az anyagot, mert egyoldalúra sikeredett, nem szólalt meg benne Pál Dénes. Nem igazán érdekelte őket, hogy hét-nyolc csatornán próbáltam elérni a másik oldalt, és szinte egy évig vártam rájuk, hogy szólaljanak meg. Csak az érdekelte őket, hogy Pál Dénes egy aranyember, jó keresztény, mennyi mindent csinált.

Nem szeretek újságíró kollégákat támadni azért, mert másképp gondolkodnak az újságíró szerepéről, mint én. Azt is megszoktam már, hogy sok újságíró megpróbál behízelegni a hatalomnak. De most nagyon meglepett, hogy egyes kollégák mennyire nem érzik azt, hogy milyen, mikor az újságíró forrása fél. Vagy bárki fél. Újságíróként emberek félelmét ennyire gúny tárgyává tenni, ennyire empátiátlannak lenni, ezt most nemcsak szakmaiatlanságnak, hanem embertelenségnek is éreztem.

A támadó kommentekkel egyidőben Kadicsfalván elindult a kritikusok vadászata. A Pál Déneshez közel álló körökben pár hónapja azt találgatják, hogy ki lehetett az, aki ki merte hívni az újságírót, vagy kik lehettek azok, akik rosszat mertek neki mondani a szabadidős központról vagy Pál Dénesről. Próbálkoznak apró jeleket kicsikarni, úgy tőlem, mint tőlük, hogy hátha ezekből rá tudnak jönni, kik lehettek. Ujjal mutogatnak, majd figyelik a reakciókat. Újságírókat küldenek a gyanúsabbakra, és várják, hogy nekik miket nyilatkoznak.

ZÁRVA!

Az anyag megjelenése után pár nappal bezárták a sportpályákat, a bejáratnál lévő kis játszótérrel együtt. Leszedtek minden feliratot, díjszabást, mindent a helyszínről, csak egy „ZÁRVA” felirat maradt egy táblán, és egy lakat a kapun.

Ágoston Attilától, a pályákat működtető KSKE egyesület vezetőjétől megkérdeztem, hogy miért zárták be a pályákat. Azt válaszolta, hogy: „Önkéntesen végeztük a játszótér, valamint a sportpályák körüli feladatokat, beleértve a karbantartást közmunka formájában. Az egyesület (KSKE) tagjai közül került ki mindig, aki figyelt a létesítményre, viszont a továbbiakban nem szeretnék a tagok vállalni, ezért átadtuk a kulcsot a kadicsfalvi plébánosnak.”

Kadicsfalvi forrásaim szerint azért bonyolultabb lehet a kérdés annál, hogy nem akarja senki vállalni. Mert ha csak arról szólna a dolog, hogy az egyesületnek nincs emberi erőforrása a sportpályákat nyitva tartani, akkor miért akarják a jelenlegi sportbázist megtoldani még egy ötször akkora felülettel? Azt ki fogja vállalni?

Forrásaim látnak ebben a bezárásban egy enyhe zsarolást és egy erősebb félelmet is.

Zsarolásként Pál Dénes csapata bemutat a falunak, hogy ha nem kell nekik az új park, akkor nem lesznek sportpályák sem és játszótér sem. Ami azért nem annyira hiteles, mert közben ezerrel dolgoznak azon, hogy meglegyen az új park.

Félni pedig azért félhetnek forrásaink szerint, mert valamelyik hatóságban felmerülhet a kérdés, hogy ha tizenöt évig törvénytelenül szedték a pénzt a pályabérlésért, az a pénz most hol lehet. Az egyházhoz területbérként semmi nem jutott, alkalmazottakra sem költhették, hisz állítólag önkéntesen dolgoztak az egyesület tagjai, és a pálya felújítására sem, mert a pályákon semmi látványos javítás nem volt, teljesen lepusztultak. Hogy a számonkérésétől félhetnek, arra utalhat az is, hogy a pályáról és környékéről leszedték az összes pénzzel kapcsolatos feliratot, a díjszabást, a becsületkasszás feliratokat, a pályafoglalási telefonszámot, sőt a KSKE bannerjeit is.

Tájékoztatás és istálló-kisajátítás

A bezárással egyidőben szórólapot osztogattak Kadicsfalván. Minden család kapott belőle a postaládájába. A szórólap egyik felén a tervezett élménypark látványterve, a másik oldalon egy tájékoztató volt.

A látványterven fontos változás, hogy eltűntek a korábbi tervekben szereplő épületek. Érdekes, hogy cserébe a papilak csűrje helyett (amiben a pap lova és a szénája jelenleg még benne van) öltözőt szeretnének építeni. A papilak udvarára, a kántori laktól pár méterre. Pedig nem is olyan régen a pap még határozottan kérte őket, hogy tartsák tiszteletben a kerítés vonalát, emlékszik vissza egy kadicsfalvi.

A szórólap másik oldalán a KSKE közli az emberekkel, hogy mi készül. Látszik a tájékoztató megfogalmazásából, hogy jogi szövegek szerkesztésében jártas ember írta. Inkább szerződésnek tűnik, mintsem földi emberek számára készült tájékoztatónak.

A szórólapon nem sok új van ahhoz képest, amit előző cikkünkben leírtunk. Bemutatják a szerződő feleket, elmondják, hányas telekkönyvi számok alatti területek lesznek érintettek. Biztosítják az embereket, hogy a terület az egyház tulajdonában marad mindvégig, és ha megszűnik a KSKE, akkor minden az egyházra száll.

Azt nem mondják el, hogy mi történik, ha nem szűnik meg a KSKE, és nem akar majd önszántából lemondani a területre épített ingatlanokról, akkor hogyan fog a terület visszaszállni az egyházra.

Az utolsó cikkelyben meglebegtetik, hogy a cél a kadicsfalvi fiatalok itthon maradásának elősegítése, hiszen a park működése új munkahelyeket teremthet. A tájékoztató örömhírrel zár: a játszótér használata ingyenes lesz.

A tájékoztató alatt írja: „FIGYELEM! 2022 november 7-12 időszakban mozgóurnás felmérést végzünk, amely keretén belül minden kadicsfalvi család véleményére szükségünk van ezen tervezett sport- és szabadidős park kapcsán.”

Orosz technikák Kadicsfalván

Ez a felmérés néhány kadicsfalvi olvasónkban visszatetszést váltott ki. Olyan időkben, amikor Pál Dénes hívei szarházinak titulálják és mindenfélével támadják azokat, akiknek kifogásai vannak a tervezett élménypark, vagy a megálmodójának viselkedése ellen, amikor vadásznak az ellenzőkre, amikor Pál Dénes egyik hűségese és alkalmazottja nyíltan követeli, hogy vasárnap a mise után a templom előtt nevezzék meg és kérjék számon azokat az embereket, akik nem értenek teljesen egyet mindennel, ki fog merni őszinte véleményt mondani Pál Dénes házaló embereinek?

Még a szórólap terjesztésekor megkérdeztem Ágoston Attilát, hogy mit tud mondani erről, és hogy ki fogja lebonyolítani ezt a mozgóurnás felmérést.

Azt írta, hogy a KSKE tagjai fogják végezni ezt a felmérést. Tehát gyakorlatilag csak az egyik fél emberei mennek házról házra, ők kezelik az urnát, ők győzködik az embereket, hogy minden rendben van, nyugodtan lehet a beruházás mellett szavazni, mondta egy ismerősöm, akivel beszélgettünk a témáról. Ők férnek hozzá a szavazatokhoz, ők látják, hogy ki szavazott ellene, és jelenthetik ezt felfelé. És ők is csalhatnak, úgy módosítva a szavazatokat, ahogyan csak akarják. Ismerősöm azt is hozzátette: ennek olyan íze van, mint az orosz mozgóurnás népszavazásnak Ukrajnában. Vajon mire szavazol, mikor ott áll melletted az orosz katona?

Végül szavazáskor a dolog jócskán leegyszerűsödött, mondták a kadicsfalvi forrásaim. A „mozgóurnás felmérés” a gyakorlatban nem titkos szavazással zajlott, hanem úgy, hogy a felmérők minden háznál felírták a házszámot, hogy a családban hányan vannak, és ebből hányan szeretnék, hogy legyen szabadidős park, és hányan nem. Tehát semmi titkosság nem volt, még csak a látszata sem. Ha valaki ellenezni akarta a létesítményt, fel kellett vállalnia, hogy Pál Dénes fog tudni róla. Hány család volt olyan bátor, hogy bevállaljon akár egy ellenszavazatot is? – kérdezte egy kadicsfalvi, aki benne volt az engem kihívó csapatban, tehát nagyon ellenezte a beruházást ilyen körülmények között, de nem mert nemmel szavazni ezen a felmérésen.

Rákérdeztem Ágoston Attilára, hogy mi lett a népszavazás eredménye. November 16-án azt válaszolta, hogy „A felmérés adatai meg nincsenek teljesen összegezve. Az eddigiek alapján 156 kadicsfalvi háztartást látogattak meg a KSKE tagok, amelyekből 459 személy (93.9%) támogatásáról biztosította a projektet, 10 személy ellenezte (2%) és 20-an (4.1%) semlegesek (közömbösek) a prospektus szerint tervezett szabadidős park kapcsán.”

Egy november 24-én megjelent UH-s anyagban a felmérés végleges eredményét is közzétették: 93,7% támogatja, 4,5% közömbös, 1,8% ellenzi.

A szavazásban olyan opció nem volt, hogy valaki szeretné a parkot, de adott feltételekkel, mondja egy kadicsfalvi forrásom, pedig sokan ebbe a kategóriába tartoznak. Szeretnék a parkot, de az egyház nagyobb szintű beleszólási jogával, vagy a kadicsfalviak számára kedvezményekkel, vagy kevesebb nyomással Pál Dénes részéről.

Az egyik forrásom szerint „vicc volt ez az egész felmérés. Ha azt kérdik, hogy akarom-e, hogy legyen park, akkor azt kell válaszolnom, hogy akarom, hogy legyen park. Mert akarom. De hogy nem ide akarom, hogy legyen, vagy nem ilyen feltételekkel, és nem teljesárú jeggyel a kadicsfalviak számára, az is biztos. De ha csak azt kérdezték, hogy akarom-e, hogy legyen, akkor azt válaszoltam, hogy akarom.”

Manipulatív volt már a kérdés megfogalmazása, állítja. Harmadik opció nem a tartózkodás kellett volna, hogy legyen, hanem az, hogy „akarom, de az egyháztanács által megszabott feltételekkel”. Ha azt kérdezték volna meg, ami a konfliktus forrása volt, akkor valószínűleg más lett volna az eredmény. De ők úgy kérdeztek, hogy nekik jó legyen.

Igen, talán jó lett volna ez a felmérés, amíg nem mérgesedett így el a helyzet, és az emberek egy része vállalta volna a véleményét, mondja egy kritikus kadicsfalvi. De így, hogy vadásszák az ellenzőket, és tudván, hogy Pál Dénes ezt így is, úgy is végig fogja vinni, mert van hozzá pénze és hatalma, semmi értelme kiállni ellenzőként, és magadra vonni Pál Dénes bosszúját, mondja egy másik kritikus kadicsfalvi, aki nekem elmondta, hogy ellenzi a parkot ebben a formájában, de a szavazásnál mégis arra szavazott, hogy akarja. Mert fél Dénes bosszújától. Tehát egyértelmű, hogy ez a szavazatszámlálás téves képet fog adni, mert csak a leggerincesebb ellenzők fognak nemmel szavazni, és azok, akiknek nincs veszítenivalójuk, mondja. De ő nem akar bajt magának és családjának, nekik megélhetési kérdés, hogy ne legyenek rosszban Pál Dénessel.

Sokatmondó információ, hogy azok, akik kihívtak engem, hogy írjak erről a témáról, és azok a kadicsfalvi forrásaim, akik a leginkább ellenezték a park ilyen formában való megvalósítását, mind igennel szavaztak, hogy akarják a parkot.

Nagy kérdés, hogy miben befolyásolja a történetet ennek a felmérésnek az eredménye. Hogy az egyház meghatódik-e ennek a felmérésnek az eredményétől, vagy könnyebben kiadja-e a telket. Hogy az ellenzők könnyebben engednek-e, ha látják ezt az elsöprő hamis eredményt.

Ágoston Attila azt írta, még egy augusztusi válaszában, hogy ha lesznek ellenzők, akik felvállalják névvel, hogy nem szeretnék, akkor nem építik meg a parkot. Ebben a mostani felmérésben minden negatív szavazat névvel felvállalt ellenzésnek számít. Most derült ki, hogy tényleg tartja-e magát a KSKE ehhez az ígéretéhez, vagy az csak egy figyelem-elterelő hadművelet volt. Vagy csak azért akarta megtudni, hogy kik azok, akik névvel ellenzik, hogy bosszút állhassanak rajtuk?

Amint az a kadicsfalvi kritikusok szerint borítékolható volt, Pál Dénesnek esze ágában sem volt ellenzők miatt lemondani a tervről. A munkálatokat folytatni fogják, fogalmaznak a cikkben. Ami azt jelenti, hogy már el is kezdték őket. Továbbra is számítanak a plébánia és az egyháztanács együttműködésére, valamint Pál Dénes pénzére, zárják a közleményt.

Hogy továbbra is számítanak a plébánia és az egyháztanács támogatására, az színház, mert tudjuk, hogy a pap félelemből támogatta eddig a tervet, az egyháztanács pedig feltételekkel, amely feltételekből önkényesen kihuzigáltatott Pál Dénes. A „számítunk a Pál Dénes úr által tulajdonolt Melinda Impex cégcsoport pénzügyi támogatására” is hatalmas színjáték, hisz Pál Dénes álmodta meg a parkot, és különítette el a pénzt rá, most pedig az ő emberei játsszák el, hogy civilként kérik a pénzt, amit Pál szerénykedve bár, de nagylelkűen meg fog adni (saját álma megvalósításáért).

Ez olvasható ki a közleményből, amit az UH-nak és a Hargita Népének átküldtek, de nekünk nem. Mert hát minek? Ha már egyszer bevallották, hogy rossz volt a kommunikációjuk, akkor miért ne folytatnák úgy tovább?

Kommunista hangulat a jó keresztény táborában

Egy olvasó írja kommentben a Facebookon a KSKE mozgóurnás felméréséről, hogy „Úgy képzelem, mint annak idején a kollektivizálást, a végén mindenki »akarta« és »önként«, »örömmel« állt be”.

Egy ismerősöm, akivel erről a témáról beszélünk, mikor hallja, hogy a felmérés alapján a lakóknak még csak 2%-a sem ellenzi a beruházást, megkérdi: Mi van? Hogyhogy 2%? Mi ez, a Román Kommunista Párt XIV. kongresszusa?

A kadicsfalvi facebookos kommentszekció is kellemetlen, kommunista hangulatú emlékeket ébresztett több olvasónkban. Akkor is a vezér dicsőítői adták a nevüket, az ellenzők pedig bujkáltak, mert féltek a megtorlástól. Az a hozzászólás, hogy a templom előtt a mise után meg kell nevezni az ellenzőket, tökéletesen visszaadja azoknak az időknek a hangulatát, amikor nem lehetett véleményed a hatalommal szemben, és akinek volt véleménye, azt meghurcolták.

A történelem ismétli magát. Névvel kiállni a hatalom mellett, dicsőíteni a vezért, és támadni azokat, akik nem merik vállalni a nevüket, mert félnek a hatalom bosszújától, ez egy egyre gyakrabban tapasztalt jelenség környékünkön is. Egyre gyakrabban botlok ebbe munkám során, főleg amióta a magyarországi politikai hangulatot kiexportálták ide is, és a helyi kis vezetőink megtanulták a bosszúállási technikákat.

Könnyebb névvel behízelegni a hatalomnak, mint névvel kritizálni azt. Mi több, teljesen felesleges névtelenül vagy halkan benyalni a hatalomnak. Ezért a hatalom csicskásai vagy a vezér dicsőítői mindig sokkal hangosabbak voltak, és sokkal jobban verték a mellüket, mint a bujdkálásra késztetett ellenzők. Mindig ujjal mutogattak azokra, akik nem hódoltak be a hatalomnak, és vadászták őket.

Nyilván, ez nem csak a kommunizmusra volt jellemző, hanem sok más rendszerre a múltban, de mi most erre emlékszünk, ezt tudtuk élőben megtapasztalni. Főleg az idősebbek. De hasonló folyamatok zajlottak le a múltban sok más hatalmi struktúrán belül, többek között a nemzet és a kereszténység nevében is.

Több olvasónk szerint visszatetsző, hogy Pál Dénes emberei, akik az ellenzők felfedését és lejáratását követelik, arra hivatkoznak, hogy párfogoltjuk, Pál Dénes mekkora keresztény. Visszatetsző nekik, hogy a kereszténység cukormáza csöpög a hatalom- és pénzfitogtatás és megfélemlítés tejszínhabos tortájáról. Mióta krisztusi erény pénzzel megkenni az egyházat, majd kicsikarni belőle, amit szeretnél? Félelemmel kezesíteni meg a papokat és falustársakat? Fizetett bérdicsőítőkkel körülvenni magad, vagy hagyni, hogy a behízelgők táborának dicsőítése elvegye a józan eszedet? Egóból megálmodni valami nagyot, majd eljátszani, hogy azt a nép akarja, és te csak nagylelkű, önfeláldozó hősként segítesz ebben? Ilyeneket rónak fel kadicsfalvi és nem kadicsfalvi olvasóink a jó keresztény Pál Dénesnek.

Pál Dénes első elbújtatása

Az előző cikkünk megjelenése után a KSKE kiadott egy sajtóközleményt, amelyben elítéli a cikkben megjelent vélemények egy részét. Megvédi Pál Dénest, „aki sikeres vállalkozóként és jó keresztény emberként már sok-sok éve önfeláldozóan pénzügyileg is támogatja a kadicsfalvi és bethlenfalvi (és nem csak) egyházi és civil projekteket, beruházásokat, tevékenységeket”. És kihangsúlyozza, hogy Pál Dénes nem volt, és jelenleg sincs a KSKE alapítótagjai között. Ettől kezdve mindenütt azt hangoztatták, hogy Pál Dénesnek semmilyen szerepe nincs az egyesületben, és ezt a projektet az egyesület futtatja, nem Pál Dénes.

Érdekes szerepcsere történt. Amolyan sáncolás, sakkbéli kifejezéssel, vagy rokáda, ahogy itt mifelénk mondják. Az eddigi történetből úgy tűnt, hogy Pál Dénes volt a projekt megálmodója, és végrehajtója. Ő álmodta meg, ő kezdeményezte, ő vetített, ő szólta le az ellenzőket, ő intézkedett Gyulafehérváron, ő tartotta kordában a papot, ő húzatta ki a számára nem tetsző pontokat az egyháztanács döntéséből, ő fogadta meg a földmérőket, ő kért bocsánatot a paptól, mert a tudta nélkül beküldte a földmérőket az udvarára, ő beszélt a tervezővel, munkálatvezetővel, mindenkivel. Ő volt az, aki megmondta, hogy mekkora bért fog adni a területért.

Ő volt a főszereplő, az egyesület csak egy eszköz, törvényes csatorna volt a nagy terv megvalósításában. A mostani közleményből úgy tűnik, hogy életre kelt az egyesület, látszólag átvette a projektkezdeményező szerepet, és mintha Pál Dénes visszavonult volna „önfeláldozó” „nagylelkű” támogatóvá. Vagy ez csak egy manipulatív látszatlépés, hogy kimentsék Pál Dénest az eddigi szennyből, és az egyesület vigye el a balhét?

A közlemény kihangsúlyozza, hogy az egyesületnek nem tagja Pál Dénes. Kadicsfalvi forrásaink szerint ez a mondat, habár igaz, abszolút megvezető jellegű. Hisz teljesen egyértelmű, hogy az egyesület mindig azt csinálta, amit Pál Dénes mondott, és most is azt csinálja. Az egyesületi elnök, Ágoston Attila Pál Dénes rokona. Kadicsfalvi forrásaink szerint Ágoston írja, hogy hány órát dolgozik ebben a szabadidőparkos projektben, hogy Pál Dénes ki tudja fizetni. Tehát gyakorlatilag Pál megbízottja ebben a projektben. A közleményt aláíró első egyesületi tag az elnök után András Lehel, aki hosszú évekig Pál Dénes jobb keze, üzlettársa és cégigazgatója volt, de ott van a listán a Melinda cégcsoport jogásza is, és a tagokból sokan vannak, akik ilyen vagy olyan úton kötődnek Pál Déneshez vagy a cégeihez. Rajtuk keresztül Pál Dénes ott van az egyesületben.

Most sem döntenek semmiről Pál Dénes nélkül. „Bármiről szó van, nem tudnak egyből reagálni, mindenről meg kell kérdezniük Dénest” – mondja egy kadicsfalvi.

Pál Dénes visszavonultatása nem is sikerült tökéletesen, a hajóskapitánysághoz szokott vállalkozó nem könnyen tudja játszani a matrózt. Az őt kimentő KSKE-sajtóközlemény kiadása után az uh.ro-n megjelenő cikkben Pál Dénes azzal indít, hogy „Én nem akarok beleszólni, mondják el ők, hogy mit akarnak. Én itt vagyok, a pénz is itt van. Ne az legyen, hogy csak én akarom.” Egy kicsit kéretteti magát, mintha ő félre lenne állva, s várná, hogy kérjék a pénzét.

De utána kibújik a szög a zsákból, mert végig úgy viselkedik, mintha ő építené a szabadidős parkot, nem az egyesület. Elmondja, hogy ő álmodta meg a nagyobb parkot, ő bízta meg a szakcéget a tervezéssel, ő nem fogadta el az egyháztanács feltételeit, ő várja el, hogy a pénzéért cserébe a közösség is járuljon hozzá a telekkel meg a működtetéssel, ő nem értett egyet az egyháztanács működtetésbe való beleszólásával. Tehát mindent csak ő, ő, ő csinált, minden feltételt ő szabott meg, de közben higgyük el, hogy ő nem akar beleszólni.

Pál Dénes második elbújtatása és egyéb manipulációk

A karizmatikus vezért nemcsak az egyesület előrelépésével próbálják kiszedni a csávából. András Lehel, nemrég pihenővonalra vonult melindás üzlettárs és vezérigazgató, Facebookos bejegyzéseiben és kommentjeiben egy manipulatív húzással belekeveri az alkalmazottakat is. Hogy 500 alkalmazott dolgozott évi 1,2 millió órát azért az adóért, amire a kritikusok azt mondták, hogy Pál Dénes csak az adójából ad, a saját vagyonából nem.

Ebből kiindulva egyik kisfőnök alkalmazott behív engem a Melindához egy beszélgetésre, amiből számonkérés lesz, és nekem esik, hogy cikkemmel megsértettem a Melinda összes alkalmazottját. Mi van? Az alkalmazottak mögé bújtatják a cégtulajdonost, hogy ha valaki valamit mond Pál Dénesre, akkor az összes alkalmazottat sérti? Pedig a panaszosok csak Pál Dénes viselkedését minősítették.

Az alkalmazottakról egy rossz szó nem esett az anyagban. A panaszos kadicsfalviak nem az alkalmazottakra mondták, hogy nem nagyvonalúak, hanem a tulajdonosra. Aki nem a magánvagyonából (ami csak tavaly 100+ millióval gyarapodott), hanem az államnak kifizetendő adóból támogatja saját álmát, amit közösségi álomnak állít be. És elvárja, hogy a másik fél (az egyház, akit ő húzott bele erővel, hogy az álma a központban, vagy ahogy ő mondja, a „buricul târgului”-ban valósulhasson meg), aki nem akarja éppen annyira az ő álmát, adja bele az ősöktől örökölt vagyonát az ő álmáért. A kritikusok azt a gesztust kritizálták, hogy „én mint leggazdagabb, lemondok az államnak adandó adómról, amiről úgyis le kell mondanom, de cserébe te is mondjál le 25 évre vagy örökre a legjobb földedről az én álmomért, és hiába, hogy nem akarod, én rád erőltetem, hogy akarjad, és megyek tovább, és átmegyek mindenkin.”

Erre András Lehel egy röpke manipulációval előkapja az alkalmazottakat, ami végül úgy csapódik le, mintha az adóért dolgozó ötszáz emberre lenne sértő, hogy lekisstílűzték a cégtulajdonost. Mert bezzeg azok az alkalmazottak mennyit dolgoztak azért az adóért. Pedig egyértelmű, hogy egy cégnél az alkalmazott a saját fizetéséért, a cég profitjáért, és szerencsés esetben a munka öröméért dolgozik. Nagyon perverz kell, hogy legyen egy olyan alkalmazott, aki a minél nagyobb adóért húzza a gályát. Az adó csak a szükséges rossz egy vállalkozásban, és annyira nincs fontossága, hogy a cégadatbázisokban, ahol a cég éves forgalma, profitja, tartozása stb. meg van adva, az adó nem is szerepel a tíz legfontosabb adat között.

Ha az 500 munkatárs termelte meg azt a 800 ezer eurónyi adót, és ez annyira fontos, hogy felemlegetik, akkor miért nem kapják meg ők a saját részüket az adóból a saját álmaikra, veti fel viccesen egy olvasónk. Az azt jelentené, hogy minden alkalmazott 1600 eurót tudna oda irányítani, ahová ő szeretné. De nem, a vezér dönti el, hogy hova megy a pénz, nyilván az ő saját álmára, s mikor valaki kritizálja őt, akkor hirtelen előkapják az alkalmazottakat a vezér védelmére.

A kritikus kadicsfalviak nem örülnek András Lehel cselének, és rámutatnak, hogy ők nem az alkalmazottakat minősítették, még csak nem is a céget, hanem Pál Dénest egyedül.

A meg nem keresett áldozat manipulációs technikája

András Lehel azzal is kitámad, hogy az egyik melindás emailcím, amire írtam, nem működik. És abból is gúnyt űz, hogy kínomban, mikor már öt csatornán próbálkoztam elérni őket, és közel egy évet vártam, hogy reagálhassanak, ráírtam Pál Dénesre messengeren is. Manipulációs szándéka abból látszik, hogy közben gondosan elhallgatja, hogy a másik emailcímen, amin írtam, olvasták a levelem (ez ugyanazon a képernyőfotón látszik, amelyre ő is utal). És azt is elhallgatja, hogy ezt a nem működő címet a weblapjukról szedtem. És hogy ez az emailcím csak egyike volt annak a sok csatornának, amin próbáltam őket elérni.

Mennyire kell rosszindulatú legyen egy (volt) cégvezető, hogy támadjon valakit azért, hogy a cége weblapján lévő elérhetőségeken próbálta felvenni velük a kapcsolatot?

Ezt a nem működő instal@melindainstal.ro emailcímet több melindás alkalmazott felhányta nekem, de azóta sem voltak képesek lecserélni a nem működő címet a weblapjukon, a melinda.ro kontakt oldalán még mindig a téves emailcím szerepel.

Megjegyezném, hogy munkánk során normális esetben küldünk egy emailt és megejtünk pár telefonhívást, és ha az illető nem válaszol pár napon vagy héten belül, akkor annyi, nyomjuk fel az anyagot. Még soha senkit nem próbáltam ennyi csatornán elérni, és senkire nem vártam ennyit, hogy elmondhassa véleményét, mint most Pál Dénesre. Megtettem, mert jó embernek tartottam, s meg akartam adni neki a védekezés lehetőségét. De csalódtam, csak támadást kaptam részükről ezért.

A melindás alkalmazott, aki behívott számonkérni, felrótta, hogy nem voltam eléggé rámenős Pál Dénes megkeresésében. Mert ha tudtam, hogy hol lakik, odamehettem volna hozzá haza, hogy ott beszéljek vele. Mondtam neki, hogy ismerem azt a technikát, hogy reggel, mikor megy munkába, állok egy kamerával az autójánál, és nekiszegezem a kérdéseket, de úgy éreztem, nem lenne illendő ez Pál Dénessel szemben, ezért emberibb módokon próbáltam őt megkeresni, s végül, mikor láttam, hogy kényelmetlen neki megszólalni, megadtam neki a lehetőséget, hogy ha hallgatni akar, hallgasson.

Ez az eset nagyon hasonlít a kórházigazgatós esetre, hívják fel olvasóink a figyelmem. Abban is, hogy ott is a belső ellenzék félt és hallgatott, az igazgató hívei verték a mellüket, hogy bezzeg ők adják a nevüket, és követelték az ellenzők identitásának kiadatását is. Abban is, hogy vadászták az ellenzőket. És abban is, hogy óvatosan kerülték azt, hogy nyilatkozzanak a témában, de utólag támadtak, hogy bezzeg ők nem voltak megkeresve.

Az UH cikkében, amit később majd bővebben tárgyalunk, egyik nyilatkozó sem érti, hogy miért pont most jelent meg ez az anyag, közel egy évre a konfliktustól. Hát azért, mert szinte egy évet vártam arra, hogy Pál Dénes vagy Ágoston Attila szóba álljon velem, hogy tudják ők is elmondani az álláspontjukat. Azért. De ők gondosan kerülgettek, közben a nyert időben próbálták nyélbe ütni a kifogásolt telekbérlést. És most játsszák a meg nem keresett felet és az áldozatot, akik jaj, de jót akarnak tenni, de az irigyek miatt elakadtak.

Pál Dénes azóta sem keresett meg, pedig megkapta a számomat. És most már ejsze azt sem mondhatja, hogy nem tudja, hogy szerettem volna beszélni vele ebben a témában. Inkább hátralépett, és az egyesületet tolta a harc frontvonalába, anélkül, hogy egyenes magyarázatot adott volna a főbb vádpontokra. Jobb keze, András Lehel ahelyett, hogy megteremtené a párbeszédet, próbál lejáratni. És a melindás alkalmazottak a Melinda Steel működő emailcímére ment levelemre azóta sem válaszoltak, nem küldték el Pál Dénes elérhetőségét. Talán érthető is, hogy miért, ha megnézem a weblapon az emailcím alatti kontaktszemélyt: Hadnagy Dénes.

Mit ad Isten, ugyancsak Hadnagy Dénes volt az, aki egy eléggé aljas kommentet posztolt az oldalamra, amiben kritikán aluli szavakat használt a kadicsfalvi panaszosokra. Miután válaszoltam neki, letörölte a hozzászólását, átment az Átlátszó Erdély oldalára, és ott nyomott egy hozzászólást, amiben kéri, hogy vasárnap a mise után nevezzem meg a névtelenséget kérő forrásaimat.

Az ellenzők falhoz állítását követelő Hadnagy Dénes a Facebook-profilja szerint a Melindánál dolgozik.

Minden rendben van, nincs is ellentét Kadicsfalván

Írtam már az első fejezetben, hogy Pál Dénes emberei vadásztak a kritikusokra. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy az UH újságíróinak, akik beruházáspárti anyagon dolgoztak, egyik kritikus kadicsfalvi sem mert őszintén nyilatkozni. Főleg hogy mindkét újságíró már az ügy elejétől a park feltétlen megépítése mellett állt ki, és egyikük Pál Dénest méltatta, és elítélte a névtelenül nyilatkozókat.

Szakmánkban nagyon fontos a forrásvédelem, és főleg a névtelenül nyilatkozók védelme. Erről már többször is írtunk, legutóbb itt:

Felpaprikázódott bírónő próbálta kizsarolni a forrásaink nevét

Olyan újságírónak, aki nem védi meg a névtelenséget kérő forrást, hanem támadja azt, senki nem fog nyilatkozni. Forrásaim kerestek meg azzal, hogy az UH újságírói járják a falut, győzködik az embereket, hogy akarják a parkot, és hogy ők nem fognak nekik nyilatkozni, vagy pedig nem fogják a valós véleményüket elmondani nekik.

Így az UH-sok, habár támadtak engem, hogy egyoldalú anyagot írtam, még egyoldalúbb anyagot írtak. Cikkükből csak az derül ki, hogy „titta öröm és boldottá” van Kadicsfalván. „Mindenki örül, Ágoston Attila is, az apja is, és a testvére is” – fogalmaz egy ismerősöm, utalva arra, hogy a KSKE-elnök mellett egyháztanácsosként az apját, panziósként pedig a testvérét is megszólaltatták.

Az anyaguk egyoldalúságához nem csak az járult hozzá, hogy a kritikusok nem mondták el nekik teljesen őszintén a véleményüket, hanem az is, hogy a megszerzett fontos részleteket is elkenték. Például tudták az újságírók, mesélik kadicsfalvi forrásaim, hogy Pál Dénes kihúzatta a pappal az egyháztanács határozatából a három, neki nem tetsző pontot. Azt is tudták, egészen pontosan, hogy melyik három pontot húzatta ki. Ez az anyagban csak úgy szerepel, hogy: „Akkor voltak elvárásaik, meg is fogalmazták ezt nyolc pontban, amelyből volt, ami el lett fogadva, volt ami nem.” Ebből úgy tűnik, hogy az egyháztanács nem fogadta el ezeket a pontokat. Semmi nem utal arra, hogy Pál Dénes húzatta ki ezeket a pontokat a határozatból a pappal, az egyháztanács akarata ellenére. Ami azért fontos részlete a történetnek, vélik a forrásaim, képzeljem el, hogy mi lenne, ha így működne ez, hogy a városi tanács elfogad egy határozatot, és jön az érdekelt vállalkozó, s azt mondja a polgármesternek, hogy ezt húzzad ki, azt húzzad ki belőle.

A cikk vége is arról szól, hogy az egyháztanács rábólintott a beruházásra egy évvel ezelőtt, minek kell ezzel többet foglalkozni. A cikk alapján mindenki azt mondja, hogy nem érti, ha már egyszer elfogadták tavaly, hogy bérbe adják a területet, akkor miért kell most visszatérni erre a döntésre. De az sehol nincs tisztán leírva, hogy az egyháztanács a nyolc pontos határozatot fogadta el egy évvel ezelőtt, a nagyobb bérrel, és az egyháztanács beleszólási jogával. Az ötpontos, Pál Dénes-féle változatról nem szavazott az egyháztanács, nem lett elfogadva. Ezt tudták az újságírók, mégis azt az érzést keltették az anyagban, hogy minden rendben van, a döntés megszületett egy éve és azóta is érvényes.

Habár Hodgyai-Lőrincz Eszter UH-s kollégám kifogásolta az anyagom címét, és a benne szereplő papi félelmet, mégsem kérdezett rá Pál Dénesnél, hogy mi a helyzet a papok elhelyeztetésével. Sem a papnál. Vagy az is lehet, hogy rákérdett, de a válaszaikat nem rakta be az anyagba.

De nem kérdezett rá sok más érdekes részletre sem, ami árnyalta volna ezt az egyetértő örömöt. A kadicsfalvi kritikusok szerint már az anyag dokumentálásának elkezdése előtt egyértelmű volt, hogy mi lesz a cikk következtetése. És az is lett, amit a szerzők szerettek volna.

Egy volt egyháztanácsos mondja: „Zsuzska néni lánya azért haragszik ránk, mert a régi iskolát nem adtuk oda Zsuzska néninek.” Eszter, az UH-s cikk egyik szerzője, Lőrincz Zsuzsa lánya. Zsuzsa néni, az Artera alapítvány vezetője, néhány éve szerette volna bérbe venni a régi iskola épületét, mesélik. Emlékezetük szerint 15 000 eurót fektetett volna pályázati pénzből az iskola felső szintjének a felújításába, s a többit kellett volna, hogy állja az egyház.

Kijöttek a szakemberek, megvizsgálták az épületet, s azt mondták, hogy ez sokba fog kerülni, mert „nem a tetejével kell kezdeni, hanem az aljával”. Fel volt ázva az alap, esett szét minden. Aztán Zsuzsa néni nem is tudta megmondani, mennyi időre akarja kivenni, ezért végül úgy döntöttek, hogy nem adják ki, emlékszik vissza a volt egyháztanácsos, akin érződik, hogy már minden részletre nem emlékszik pontosan, de a történet alapja valós. Azóta haragszik Zsuzsa néni és Eszter az egyháztanácsra, és valószínűleg ezért lett az újságcikk is ilyen beruházáspárti, állítja.

Eszter maga is megerősítette, hogy haragszik ezért, egyik Facebookos hozzászólásában emlegette is ezt a számukra kellemetlen pillanatot.

Mint minden kis közösségben, valószínűleg a falu kettészakadása nem most kezdődött, hanem több évtizedes folyamat eredménye, hogy most ilyen a hangulat. És hogy van, aki Pál Dénes ellen van, és van, aki mellette.

Eszter mesélte nekem a falu hangulatáról, hogy van olyan ismerőse, aki nem viszi a gyerekét a játszótérre, csak azért, mert azt Pál Dénes építtette, és hogy ő ezt nem érti. Tehát ő is tudott ellentétről. Csak amikor a cikket írta, akkor nem találta az ellenzőket.

Pál Dénes nem érti, de az ellenzők sem értik, hogy hogyhogy nem érti

Az UH anyagát és az abban megszólaltatottak véleményét erősen kifogásolták a kritikus kadicsfalviak. Szinte minden mondatában kaptak olyan pontokat, amelyeket hazugságnak, féligazságnak vagy manipulációnak éreztek, de főleg a Pál Dénessel készült interjút érezték kimondottan megvezetőnek és pökhendinek.

Nem akarom pontról pontra szétcincálni a kollégák anyagát, csak egy bekezdésen megmutatom, hogy mennyire törékeny minden érv. Vegyük például ezt a bekezdést az UH anyagából: „A kadicsfalvi nagyvállalkozó nem emlékszik pontosan, hogy mit mondott, „nem szokása csúnyán beszélni”, csak arra emlékszik, hogy az egyik egyháztanácsos kotnyeleskedésén háborodott fel, és akkor mondhatott olyat, amivel vádolják. Ha ezt úgy vették, hogy le akarja nyomni a torkukon az akaratát, akkor sajnálja, nem állt szándékában. Ő jót akart, de ha ez nem egyértelmű, akkor hátralép. Csak nem érti, hogy akkor miért szavazták meg a projektet.”

A szerkesztő kiemelte azt a részt, hogy az egyik egyháztanácsos kotnyeleskedésén háborodott fel. Ebből úgy tűnhet, hogy Medve koma lenézett a pattogó, kotnyeleskedő Nyuszikára, és azt mondta, hogy „faszom” és „köpök egyet”. De mi is történt ott valójában, azon túl, hogy Pál Dénes nem emlékszik? Forrásaim emlékezete szerint ez a „kotnyeleskedés” úgy történt, hogy a gyűlésen egy egyháztanácsos kifogásolta, hogy nem átlátható a beruházás. Erre Pál Dénes gúnyosan leszólta, hogy „nem gond, tanácsos úr, magának majd építünk egy tornyot, hogy átlássa”.

Forrásaim szerint Pál Dénest mindig feldühíti, ha nem csak az ő véleménye érvényesül, vagy ha valaki bele mer szólni a dolgába. Mindig minden úgy kell, hogy történjen, ahogy ő akarja, mondják. Hivatkoznak egy másik UH-s interjúra, amiben Pál kifejtette, hogy ő annyira megszokta, hogy hajóskapitány, hogy nem tud matróz lenni.

Pál azt is állítja itt ebben a fentebbi bekezdésben, hogy nem volt szándékában lenyomni a torkukon az akaratát. De akkor minek lehet azt nevezni, hogy kihúzatta az egyháztanács döntéséből a pontokat kénye-kedve szerint? Minek lehet azt nevezni, hogy az egyháztanács döntése ellenére végül mégis ő mondta meg, hogy mennyiért fogja bérbe adni neki az egyház a területet? Nem ellentmondás ez Pál Dénes részéről, kérdi egy kadicsfalvi, hogy gyakorlatilag ingyen, területalapú támogatás áron kéri a telket, mert szerinte ez a falu érdeke, de utána azt mondja, hogy nem ad beleszólást az egyháztanácsnak, mert nem ingyen adják a telket?

Kadicsfalvi forrásaim úgy tudják, hogy az egyház által rendelt ingatlanbecslés évi 60-70 ezer lejre becsülte a terület éves bérét piaci áron, az egyháztanács által kért 25 ezer lejes, és a Pál Dénes által felajánlott 8 ezer lejes összeghez képest. Ezt a számot nem erősítette meg sem az egyház, sem a KSKE, de reálisnak tűnik. A 8 ezer lejes bér a 60 ezer lejes valós értékhez képest ingyen van, mondja egy kadicsfalvi, nem érti, hogy miért nem akar Pál Dénes beleszólást adni az egyháztanácsnak.

És mi az, hogy Pál Dénes nem érti, hogy akkor miért szavazták meg a projektet? Hát nem egyértelmű, hogy ők a nyolc feltétellel szavaztak igent a projektre? És hogy ha valaki azokat a feltételeket önkényesen eltörli, akkor az addigi igen szavazat már nem lesz érvényes?

Egy volt egyháztanácsos mondja, ő úgy tekinti, hogy nincs érvényes egyháztanácsosi szavazat erre a projektre. Mert ők úgy szavazták ezt meg, hogy volt egy sor feltétel, amelyekből Pál Dénes a legfontosabbakat kihúzatta. Pedig azokat a feltételeket, például a bérleti díjat és az egyháztanács beleszólási jogát ők nem hiába tették be. És nem rosszindulatból, hanem kötelességtudatból. Ők egyháztanácsosként esküt tettek, hogy megvédik az egyház vagyonát és érdekét.

Az egyház érdeke és a belefáradt egyháztanácsosok

Egy, a katolikus egyházhoz nagyon közel álló ismerősöm felhív az anyag megjelenése után, elmondani a véleményét, és egyúttal elmagyarázza, miért fontos az egyháznak ez a kérdés.

Egyházon belül van egy olyan alapelv, mondja, hogy „nem pazaroljuk el az egyház vagyonát”.

Ezzel nem mond teljesen újat, többen is mesélték már nekem az elmúlt években, hogy az egyház ingatlanokban álló vagyona élet-halál kérdés az egyház jövője szempontjából. És ez nemcsak a katolikus egyházra vonatkozik, hanem a többire is. A hívek fogynak, adományozókedvük is fogy, és az egyház fenntartásában egyre nagyobb szerepet töltenek be a bérbe adható ingatlanok. Főként a nagyvárosok központjában lévő épületek a legfontosabbak ilyen szempontból, de egy közepes város külvárosának központjában lévő többhektáros telek sem megvetendő.

Az érsekség oldalán keresgélve találom meg az egyházi javak elidegenítésére vonatkozó szabályzatot, ennek első pontja is ezt támasztja alá.

Ha megvizsgáljuk az egyháztanácsosi eskü szövegét, ami az Egyháztanács szabályzat függelékében található, abból egyértelműen látszik, hogy az egyháztanácsnak fontos feladata megvédeni az egyház anyagi érdekeit.

Az a pár egyháztanácsos, aki az esküjére hivatkozva próbálja védeni az egyház érdekét, egyre kiábrándultabb és érdektelenebb. Ha azt látják, mondja az egyik, hogy Gyulafehérvár nem válaszol érdemben, és különféle más érdekek miatt hagyja veszni ezt a birtokot, akkor ők miért áldozzák fel magukat? Miért tegyék ki magukat a támadásnak? Az ellenzéki egyháztanácsosok, akik egyre kevesebben vannak, és hangjuk egyre gyengül, már csak az érsekség fellépésében reménykednek.

Az érsekség adventi csendbe burkolózik

A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek a következő kérdéseket küldtem:

1. Múlt télen, mikor az egyháztanács meghozta a nyolc feltételhez kötött határozatát, és Pál Dénes kihúzatott ebből hármat a plébánossal, Önök értesültek-e erről? Melyik határozat jutott el Önökhöz, az eredeti 8 pontos, vagy a Pál Dénes által átszerkesztett? Mekkora összeg állt az Önökhöz eljuttatott határozatban, 25 ezer vagy 8 ezer lej?
2. A plébánia által az Önök kérésére megrendelt felértékelés alapján mekkora a Pál Dénesék által igényelt terület piaci értéke, és mekkora az ennek megfelelő éves bér? Figyelembe fogják-e venni ezt a felértékelést a bér meghatározásánál, vagy az egyháztanácsosok, vagy Pál Dénes által meghatározott összeget tartják helyesnek?
3. Önök szerint helyesen jártak-e el, vagy hibáztak azok az egyháztanácsosok, akik magasabb bérhez és egyháztanácsi beleszóláshoz kötötték a beruházáshoz adott beleegyezésüket?
4. Az Érsekség Egyháztanács Szabályzatának 10.8.1 pontja szerint: „A több mint kilenc (9) év, vagy havi 10.000 euró érték fölött a plébánosnak az egyháztanács beleegyezését, a főesperes láttamozását és a megyéspüspök beleegyezését kell kérnie.” Ezt hogyan értelmezik ebben az esetben Önök? Ha az egyháztanács 8 feltétellel adta beleegyezését, akkor azoknak a feltételeknek teljesülniük is kell, vagy csak a beleegyezésre van szüksége a plébánosnak, és a feltételeket senki nem köteles figyelembe venni?
5. Igaz-e, hogy a plébános pár hete a közjegyzőnél szembesült azzal, hogy 25 év múlva a terület az építményekkel nem fog automatikusan visszaszállni az egyházra, csak abban az esetben, ha az egyesület lemond róla, és ekkor kérte az Önök segítségét?
6. Pál Dénes emberei azt állítják, hogy felküldték Önökhöz a szerződés tervezetét, és most várják a válaszukat. Sikerült-e már valamilyen döntést hozniuk az ügyben? Bérbe adják-e a területet vagy sem, és ha igen, mennyiért?
7. Van-e még bármilyen mondanivalójuk, meglátásuk, bármi, ennek az ügynek a kapcsán?

Amint a fentebbi képernyőfotón is látszik, a levelemet 5-ször megnyitották, legelőször két perccel az elküldése után.

Vártam több mint 2 hetet a válaszukra, s küldtem egy újabb levelet.

Ezt a levelemet is olvasták, de nem reagáltak rá. Több mint egy hónapot vártam a válaszukra, többet nem várok. Remélem, nem fog az érsek valamelyik embere lejárató kampányt indítani ellenem Facebookon, hogy nem kerestem őket, vagy rossz címre küldtem a levelet.

A KSKE válaszol: nem tudják most leszögezni, hogy mi lesz a park sorsa 25 év múlva

Az egyházzal ellentétben a KSKE válaszol. Örülök ennek a nyitásnak, még akkor is, ha ez nem teljes.

Ágoston Attilának az alábbi kérdéseket küldtem el:

1. Ha azért zártátok be a pályákat, mert senki nem akar foglalkozni velük az egyesületből, miért akartok mégis nagy szabadidős parkot, ki fog akarni foglalkozni egy kétszer ekkora létesítménnyel, ha most ezzel nem akar?
2. A lakóknak kiküldött szórólapon lévő térképen nincsenek rajta az épületek. Lemondtatok azokról az épületekről? Ha igen, miért? Ha nincsenek tervben az épületek, még mindig ugyanakkora területet akartok bérelni az egyháztól? Vagy annyival kevesebbet?
3. Mekkora területet bérelnétek az egyháztól és mennyiért? Az általatok rendelt felmérésben mekkora értékűre becsülték a területet, és mekkorára az éves bérét?
4. Megkaphatnám az egyesület költségvetését az elmúlt 5 évre? Vagy legalább pár számot, hogy a pályák bérléséből mennyi pénz folyt be, és ebből mennyi ment az egyháznak, mennyi ment a pályák felújítására, és mi lett a maradék összeggel?
5. Hallottam egy ilyet, hogy a pap bácsival elmentetek pár hete a közjegyzőhöz a terület bérbe adását intézni, és a plébános ott szembesült azzal, hogy 25 év múlva nem fog automatikusan visszaszállni a terület mindenestől az egyházra, csak akkor, ha ti írásban lemondotok a rá épített ingatlanokról. S hogy erre a plébános feltelefonált Gyulafehérvárra, ahonnan felkérték a szerződést átnézésre. Igaz ez? Vagy ha nem így történtek a dolgok, akkor mi történt a valóságban? Hogy áll most az ügy, válaszolt valamit az érsekség?
6. Igaz-e az, hogy a cikkünk megjelenése utáni KSKE gyűlésen a vezetőségből többen lemondtatok? És hogy nem került a tagok közül senki, aki vállalta volna, hogy átveszi a tisztséget?
7. Eddig már lejárt a mozgóurnás felmérésetek. Mi lett az eredménye?
8. Írjátok a tájékoztatóban, hogy új munkahelyeket teremt a park működtetése. Hány alkalmazottal számoltatok, és milyen munkakörökben alkalmaznátok őket?
9. Kérlek, küldd át a KSKE alapító okiratát, amire hivatkoztok a tájékoztatóban.

Mivelhogy Ágoston válaszlevele végén aggódik, nehogy valamit félreértsek, a teljes választ közlöm, az eredeti pdf dokumentumban.

Ágoston válaszában sok érdekes részlet van, amit kadicsfalvi forrásaim szét tudnak szedni. Kezdve attól, hogy a gyerekekre fogja a focipálya tönkretételét, miközben szerintük olyan nem volt, hogy gyerekek szabadon bemehessenek a pályára, csak ritkán engedték be őket, ha cserébe lenyírták bent a füvet, vagy dolgoztak is valamit. Egészen addig, hogy a bevételi számok szerintük teljesen fiktívek. Összehasonlítom a számokat az egyesület által a pénzügynek lejelentett számokkal, tényleg nem találnak, de az lehet azért is, mert beleszámoltak feketén bejött pénzeket is.

Nem akarok ilyen részleteken kötekedni, mert egyébként is sok a részlet ebben az ügyben, s valójában nem érdemes fennakadni azon az évi x ezer lejen, vagy azon, hogy ki koptatta le a régi pályát. Sokkal fontosabb az, hogy mi lesz a jövőben. És ilyen téren nagyon fontosnak érzem, amit Ágoston írt a levélben: „a tervezett beruházásból származó szabadidős park, mint építmény sorsát most nem lehet eldönteni, csak a bérleti szerződés lejárta után.” Tehát ha az egyház odaadja a területet, hogy visszakapja-e 25 év múlva, s hogyan kapja vissza, az csak a jövőbeli egyesületi vezetők jóindulatán múlik.

Ágoston állítja, hogy ők szívesen beírnák a szerződésbe, hogy 25 év múlva az egyházra szálljon az építmény. Ha lehetne.

Tehát Ágoston szerint nekik a jóindulatuk és a jóhiszeműségük megvan. Csak egyrészt tudjuk, hogy nem ő a végső döntéshozó, hanem Pál Dénes. Másrészt Ágoston már ígért egy olyat augusztusban, hogy ha lesznek ellenzők, akkor nem valósítják meg a parkot, és ez a jóhiszeműségüket bizonyító ígéretük is üresnek bizonyult.

Újranyitás, új egyháztanács és hepiend

Amikor a jelenlegi parkot az egyesület bezárta, és a kulcsot leadta a plébánosnak, több kadicsfalvi jelezte, hogy használná a játszóteret. Ezért az egyháztanácsosok kalákában megtakarították a helyet, kihelyeztek egy táblát, hogy mindenki saját felelősségre használja, és megnyitották.

Előrelépés történt az egyháztanács ügyében is, a plébános új egyháztanács létrehozását kezdeményezte. Az új egyháztanácsba a régi egyháztanácsosok kerültek be, már akik maradtak a régiekből. Az egyháztanácsot december közepén elfogadták, tehát újra van szabályszerű egyháztanácsa Kadicsfalvának.

Kadicsfalvi forrásaim szerint a megmaradt egyháztanács tagjai között a Pál Dénes-pártiak többségben vannak. Így nagy valószínűséggel Pál Dénes nagy álma zöld utat fog kapni az egyháztanácstól, és ha Gyulafehérvár is rábólint, akkor már semmi nem állíthatja meg.

Így folytatódhat a nagy vállalkozóink nevét halhatatlanná tevő beruházások sorozata, és a kadicsfalvi élménypark is felsorakozhat a botrányosan indult sikertörténetek listájára.

Mi valószínűleg ezzel az üggyel többet nem foglalkozunk, időhiány miatt nem fogjuk követni a reakciókat a reakciók reakciójára és azok reakciójára. Csak akkor fogunk visszatérni a témára, ha valami számottevő lépés következik be az ügyben.