Gorombán kommunikál és időhúzásra játszik.
Az „Öregeket és gyengéket ver a pénzfejő tehenész pap” írásunk nem csak az olvasókban keltett érzelmeket, hanem az unitárius egyház vezetőségében is. Csakhogy ők ránk haragszanak. Fel vannak háborodva, hogy azt írom, hogy az egyház hallgat, de közben olyan magasról utasítanak vissza bármiféle párbeszédet vagy információszolgáltatást, hogy ilyet még a legkorruptabb politikusoktól vagy az állam legtöbbet szidott karhatalmi intézményeitől sem tapasztaltam.
Bemutatom kezdettől a mai napig párbeszédemet, vagy ha úgy tetszik, monológomat a Magyar Unitárius Egyház nevű fallal.
Társalgásunk akkor kezdődött, amikor az anyag dokumentálása közben írtam az egyház sajtós címére, néhány információt igényelve.
Erre Rácz Norbert Zsolt püspöki titkár válaszolt, hogy nem adnak semmiféle információt, mert belső vizsgálatot indítottak. Ez még udvarias levél volt.
Hogy miért nem tudnak válaszolni legalább a kérdések egy részére, ha az összesre nem is, nem értettem, de elfogadtam.
Válaszoltam a püspöki titkár levelére, megkérdeztem, hogy becslésük szerint meddig tart a kivizsgálás.
Második levelemre nem kaptam választ.
Vártam egy hónapig, hátha lejár a kivizsgálás. Nemcsak, hogy nem járt le, de még annak sem volt jele, hogy megkezdődött volna. Például az áldozatot, Jóska bácsit még senki nem kereste meg az egyház részéről. Két és fél hónap telt már el a verés pillanatától, és úgy tűnt, hogy az egyház a füle botját sem mozdította, hogy foglalkozzon az üggyel. Ekkor leközöltük az anyagot.
[irp posts=”33366″ name=”Öregeket és gyengéket ver a pénzfejő tehenész pap (FRISSÍTVE)”]
Az írásnak nagy impaktja volt mind megosztás, mind olvasottság, mind olvasói reakciók területén. Talán az egyház vezetőségéhez is eljutott a híre, mert pár napra rá kaptam egy letoló levelet a püspökségről. Ami egy „nem megmondtuk, hogy foglalkozunk az üggyel?” típusú „amint azt már közöltük”-kel kezdődik, magyarázkodással folytatódik, mely szerint a püspökválasztás miatt nem tudtak erre elég időt szakítani, és letolásban csúcsosul ki.
Két pontszerű dolgot rónak fel nekem. Azt, hogy úgy állítottam be, hogy az unitáriusok az átlagosnál rosszabb templomlátogatók, és azt, hogy azt írtam, „az egyház mélyen hallgat”, miközben ők válaszoltak a megkeresésemre.
Azt valamiért nem látják, hogy az első kijelentést a verekedő papjuk védelmében tettem, hogy jelezzem, nemcsak azért vannak kevesen az istentiszteleten, mert a pappal bajuk van. Én most is merem állítani, hogy az unitáriusoknál kisebb a templomlátogatási arány, mint mondjuk a katolikusoknál. Amit nem tartok rossznak, sőt. Csak azt tartom rossznak, hogy erről nem lehet egyenesen beszélni, mert a püspökség megdorgál.
A második kijelentésemet is fenntartom, sőt az anyag végén még jobban alátámasztom. Az, hogy azt válaszolják, hogy nem mondanak semmit, számomra nem jelenti azt, hogy válaszoltak a kérdéseimre. A flegma lepattintás nem számít válasznak.
Jött volna, hogy ezt már akkor megírjam, de pont azelőtt beszélgettem egy számomra valamiért kedves RMDSZ-es politikus ismerősömmel, aki ráadásul unitárius is, és arra kért, hogy adjak időt az egyháznak, ne támadjam őket, míg a vizsgálat le nem zárult. Jó, adtam nekik időt. Habár jött volna, hogy jól megmondjam nekik, inkább kedves válaszlevelet írtam Szabónak, akinek – funkciója szerint – az unitárius egyházat kellene fejlesztenie.
Oszt vártam, hogy vizsgálódjanak, és a levelük utolsó mondatában ígértek szerint tájékoztassanak a fejleményekről.
Úgy tűnt, hogy hamar lesznek fejlemények, mert a cikk megjelenése utáni héten már mozgolódtak a dolgok, bizottság szállt ki Újszékelyre, és elkezdtek embereket meghallgatni.
Ebben az időszakban folyamatosan telefonálgatott Jóska bácsi, hogy milyen dolog az, hogy a pap könyvelője és bizalmasa válogatja, hogy a falusiak közül kiket fog meghallgatni a bizottság, és mind olyanokat válogat, akiket a pap vagy egy pohár pálinkával le tud fizetni, vagy félnek a paptól, vagy az ő emberei. Vagy hogy miközben az embereket meghallgatják, a szomszéd szobában lakomára terítenek, a pap megvendégeli a bizottságot. Hát hogy fog az a bizottság pártatlanul dönteni? Satöbbi.
A hosszú panaszáradat közben próbáltam bátorítani Jóska bácsit, hogy örüljön, hogy végre foglalkoznak az ügyével, hogy nem fogják tudni egy lakoma miatt félreseperni az ügyet, hogy a püspökség emberei nem engedhetik meg maguknak, hogy ne foglalkozzanak érdemben egy ekkora balhéval, hogy az új esperes, aki tagja a bizottságnak, egyenes és becsületes ember. Ilyen és hasonló érvekkel bátorítottam az öreget.
Aztán csend lett, két hónapig hívogatott Jóska bácsi, hogy túl nagy a csend, ez neki baljós jel. Nyugtattam, hogy ne aggódjon, mindennek eljön az ideje.
Aztán most hétfőn rám írt egy kedves újságíró kolléga, hogy láttam-e a közleményt, amit az egyház küldött. Nem láttam. Az egyház volt olyan drága, hogy nem váltotta be utolsó levele utolsó mondatában tett ígéretét, hogy tájékoztasson a fejleményekről. Az egész sajtónak kiküldték a közleményüket, csak nekünk nem.
Hogy ebben a közleményben mit akarnak mondani, nem teljesen világos. Több emberrel beszéltem róla, próbáltuk megfejteni az üzenetét. Van, aki azt látja benne, hogy az egyház elismerte a verés tényét, mert ha nem, akkor feltételes módban fogalmazott volna a bántalmazásról. Van, aki azt látja, hogy az egyház ismét időhúzásra játszik, halogatja a döntéshozatalt, és a világi szervek udvarába dobja át a döglött macskát.
Van, aki azt látja, hogy levelében az egyház elítéli az erőszakot, a vétkesek büntetésének elnyeréséről és az áldozatoknak való igazságszolgáltatásról dumál, de pont ő, aki tehetne valamit ez ügyben, nem tesz semmit, hanem másra terheli a döntést, és próbálja tisztára mosni magát.
Hogy mit is akartak üzenni a levélben, nem derül ki egyértelműen, de gondoltam, hogy immár, ha befejezték a vizsgálatot, akkor tudnak információkat adni. Újabb levélben emlékeztettem őket az ígéretükre, és kértem, hogy ígéretükhöz híven tájékoztassanak. Részletesen. És küldjék át a kivizsgálásuk dossziéját tanulmányozásra. És válaszoljanak a június elején feltett kérdéseimre, amelyekre akkor a kivizsgálásra hivatkozva nem válaszoltak.
Erre ugyancsak Szabó László válaszolt, a tőle már megszokott kedves stílusban: amit akartak közölni, már közölték. És utal arra a közleményre, amiből értelmező szótárral sem lehet kiszedni, hogy mit akarnak mondani. Más közölnivalójuk nincs.
Nem mondhatom, hogy az egyház hallgat az ügyben, mert az előző levelükben tett dorgálás alapján egyértelmű: ők nem hallgatnak, hisz válaszoltak levelemre: megmondták, hogy más közölnivalójuk nincs.
Az unitárius egyház úgy képzeli, hogy nem kell párbeszédet folytatnia, nem kell válaszolnia. Szerinte ez a normális: ő közöl, mi tudomásul vesszük. És kussolunk.
Lehet, hogy én vagyok elszállva, hogy elvárom, a kérdéseinkre választ kapjunk. Nem én személyesen, hanem az az 50 ezer ember, aki az újszékelyi anyagot eddig elolvasta. Vagy ha választ nem is, de legalább egy elegáns vagy udvarias magyarázkodást, hogy miért nem kapunk válaszokat.
Lehet, hogy az a baj, hogy rég elszoktam ettől a stílustól, hogy „amit akartam, közöltem, más közölnivalóm nincs, kopj le!” Ma már egyik intézménynél sem divat ez a stílus. Ma már a román állam sokat szidott intézményei is udvariasabban, átláthatóbban és sokkal egyenesebben kommunikálnak, mint a Magyar Unitárius Egyház. És nemcsak, hogy kommunikálnak, hanem viselkednek is.
Ez a típusú pökhendi kommunikáció, főleg egy ilyen embertelen ügyben, ez gáz. És ha egy nyitottságáról híres keresztény egyház teszi ezt, még nagyobb gáz. Ha az egyház azt hiszi, hogy egy ilyen gáz kommunikációval el tudja ezt az önmagában is gáz öregverős ügyet simítani a közvéleményben, valós intézkedések nélkül, alighanem téved.
Hogy ne fejezzem be ilyen negatívan, és valami pozitívat is mondjak: bevallom, hogy az egyház vezetőségének buta viselkedése ellenére még mindig szimpatikus nekem az unitárius közösség. Annyira már nem, hogy át akarjak keresztelkedni unitáriusnak, mint ahogyan azt fiatalkoromban akartam. De annyira igen, hogy arra kérjem az olvasóinkat, amire a püspökség is részben kérte közleményében: ne azonosítsák az unitárius közösség egészét egy verekedő, pénzhajhász pappal, vagy egy pökhendi, de töketlen egyházvezetéssel.
Nyitóképünkön Szabó László, a Magyar Unitárius Egyház fejlesztési előadó-tanácsosa látható. Fotó: Márkó László / Magyar Unitárius Egyház Facebook-oldala.
