A tényfeltáró újságíró veszedelmes viszonyait térképeztük fel a világ legnagyobb konferenciáján Johannesburgban.
Egyszerűen nincsen unalmas előadás a legnagyobb tényfeltáró újságíró-konferencián, a GIJC17-en – a sűrűn telejegyzetelt füzetemen túl a legnagyobb élmény talán mégis az, hogy itt el lehet menni kávézni azokkal az újságírókkal és szerkesztőkkel, akik meghatározóak a szakmában, és akiknek a könyveiből, on-line kurzusaiból tanultam.
A felhozatal pedig hatalmas: párhuzamosan négy-öt előadás megy, melyek közül legalább három érdekel, és melyek közül ki kell választani egyet, miközben folyton az az érzésem, rosszul döntöttem, mert a másik két előadás biztosan még jobb volt. Szerencsére a szervezők minden előadásról publikálnak rövid összefoglalókat – a tip sheet-ek itt elérhetőek.
A GIJC17 záróeseményén Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdászt interjúvolta meg Sheila Coronel – a 40 perces, információban hihetetlenül sűrű beszélgetést összefoglalni nem szeretném, csak annyit mondok, hogy Stiglitznek egészen kiváló humorérzéke van.
De vissza a workshopokra. Ha egy információ valaha publikus volt az interneten, akkor Paul Myers meg fogja találni – röviden így lehet összefoglalni Myers előadásait. A BBC szakértőjét több alkalommal volt már szerencsém meghallgatni, és szerintem ilyen Myers-féle gyorstalpalót orvos kellene felírjon mindenkinek, aki csak kicsit is törődik a személyes adatai biztonságával.
Az Internet Manhunt: Backgrounding and Tracking People Online című előadáson bemutatott eszközöket és trükköket túl hosszú lenne felsorolni (Myers a researchclinic.net oldalán egyébként mindent megoszt), álljon itt egy jó tanács azoknak, akik a közösségi hálókon meg szeretnének találni egy bizonyos személyt.
A név nem mindig praktikus a kereséshez: sokszor túl sok a névrokon, nem lehet egyértelműen beazonosítani az illetőt. A hatékony keresés titka általában az, ha a személy valamilyen egyedi jellemzőjére keresünk, például a Facebook ID-jére, telefonszámára vagy e-mailcímére – utóbbit jó eséllyel csomó online szolgáltatásban használja felhasználónévként.
Jó, de miből fizetjük ki a számlákat?
Aktív, módszeres és okosan kitalált fundraising szükséges ahhoz, hogy egy civil szervezet – akár tényfeltárással, akár mással foglalkozik – pénzt találjon. Minderről a Funding your investigation című panelben volt szó.
Bridget Gallagher fundraising szakértő szerint a civil szervezetek és újságírók négy kérdésre kell jó választ találjanak, mielőtt felkeresik a potenciális donort – akár magánvállalkozást, alapítványt, vagy közintézményt. Ezek: kik vagyunk? Mit csinálunk? Miért kellene a donort érdekelje az, amit csinálunk? És végül: hogyan illik bele a donor célkitűzései közé az, amit csinálunk?
Fontos, hogy ne várjunk azonnal áttörést, biztat Gallagher. A bizalmat csak apró lépésekkel lehet felépíteni, azonban ha sikerül jó munkakapcsolatot kialakítani, akkor hosszú távú jövedelemforrásra számíthatunk. És bár fontos a projektterv, a várható hatás, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a támogatásról szóló döntés elsősorban a szervezetbe, annak a munkatársaiba, a szervezet víziójába vetett bizalomról szól.
A klasszikus hírszolgáltatás halálra van ítélve?
„Hogyan fog kinézni az újságírás tíz év múlva? Egy ilyen kerekasztal-beszélgetésen robotok fognak ülni előttünk” – viccelődtek félig-meddig komolyan a Future of investigative journalism című kerekasztal résztvevői. Az információhoz való hozzáférés, a médiafogyasztási szokások olyan iramban alakulnak át, hogy nagyon merésznek kell lenni ahhoz, hogy bármit határozottan állítsunk – a fogyasztói szokásokat úgy a tartalmaknak, mind a terjesztésnek és az üzleti modelleknek követniük kell.
Mit jelent ez a gyakorlatban? „Az OCCRP már ma is infotechnológiai cég: ugyanannyi programozónk van, mint szerkesztőnk” – állítja Drew Sullivan, a balkáni tényfeltáró újságíróhálózat alapítója. Szerinte a jövőben a klasszikus hírszolgáltatást automatizálják, és csak a magas hozzáadott értékű, a történések hátterét és mozgatórugóit bemutató műfajok maradnak meg, mint például a tényfeltáró újságírás.
Donorok és újságírók: nem problémamentes viszony
Mit lehet kezdeni azzal a jelenséggel, hogy a tényfeltárást finanszírozó szervezetek és különféle szponzorok akár finomabban, akár direkt módon beavatkozhatnak a tartalomba? – tették fel a kérdést a Donors, grants, journalists kerekasztal résztvevői.
Elhangzott, bár direkt beavatkozás is előfordul néha – például az adományozó konkrét kéréssel fordul a szerkesztőséghez, hogy egyik vagy másik témában feltétlenül szólaltassanak meg valakit –, gyakoribb az, hogy egy-egy adomány „fel van címkézve”, vagyis a pénzt egy bizonyos témakörre szánják, és így befolyásolják a szerkesztőség témaválasztását.
Jelen van a piacon az úgynevezett „mocskos pénz” is – bűncselekmények révén meggazdagodott személyek sokszor úgy próbálnak szabadulni a lelkiismeretfurdalásuktól, hogy „jó” – vagy általuk jónak vélt – társadalmi kezdeményezéseket kezdenek szponzorálni.
Előfordul, hogy egyszerűen azért sértik meg a szerkesztőségi függetlenséget, mert a donor számára idegen világ a média, nem érti, hogyan működnek itt dolgok. Vagyis sok időt és energiát kell fordítani a tanításukra.
A tuti recept: minél több jövedelemforrás
Felmerült még, hogy amennyiben egy tényfeltáró anyag kézzelfogható jövedelmet hoz egy adott ország számára – például be nem vallott jövedelmekről rántja le a leplet, melyeket így meg lehet adóztatni –, akkor az így befolyó jövedelemnek egy kis százalékával nem lehetne további tényfeltáró anyagokat finanszírozni. Ha igen: mi lenne ennek egy szakmai etikai szempontból is elfogadható formája?
A Journalismfund például a fenti dilemmák egy részét úgy oldja fel, hogy közvetítőként működik a donorok – magánalapítványok, illetve kormányok és EU-intézmények –, valamint az újságírók között. Ugyan a Journalismfundnak vannak bizonyos témakörökre meghirdetett pályázatai, azonban az újságírók saját témákkal pályázhatnak, és a pályázatokat egy független, elismert újságírókból álló zsűri bírálja el. A zsűri tagjainak a neve titok mindaddig, amíg ki nem lépnek a zsűriből – tárta fel Brigitte Alfter.
A szerkesztőségek kiszolgáltatottságának a csökkentésére a legegyszerűbb megoldás az, ha változatossá teszik a bevételi forrásaikat – az olvasói adományok például a legbiztosabb és legkevésbé problémamentes jövedelemforrás. Arról nem is beszélve, hogy az adományok bizonyítják azt, hogy a szerkesztőség valós közösségi szükségletre ad választ.
Képtelenek vagyunk másra gondolni, ha fenyegetnek
Hogyan birkózhat meg egy személy az ellene irányuló online zaklatással? – erről beszélgettek a Dealing with digital harassment kerekasztal résztvevői. A közösségi médiában ez a jelenség világméretűvé vált, mára már kormányok is felismerték és maximálisan kiaknázzák az ebben rejlő lehetőséget a kritikus hangok hiteltelenítésére és elbátortalanítására.
A fenyegetések evolúciós reflexet ébresztenek fel az emberben: míg a veszély el nem múlik, képtelenek vagyunk másra gondolni – magyarázta Gavin Rees, a Dart Center for Journalism & Trauma Europe igazgatója. A zaklatók ezt tudják, az online gyűlöletkampányok célja az újságíró figyelmét elterelni a munkájáról.
A zaklatás áldozatai hajlamosak valamilyen szinten elhinni a vádakat: saját magukat okolják, magányosnak, tehetetlennek érzik magukat, miközben a sokszor ismeretlen agresszort túldimenzionálják. Ilyenkor a legegyszerűbb és leghatékonyabb megoldás kikapcsolni az internetet egy ideig – tanácsolta Rees. Például át lehet adni egy barátnak vagy családtagnak a profil kezelését.
A kollégák támogatása kulcsfontosságú
Nagyon fontos az, hogy kollégákkal, szerkesztőjével, feletteseivel megbeszélhesse az újságíró az érzéseit, és a munkaközösség támogassa – mondta Jason Reich, a Buzzfeed munkatársa, aki azt is elmondta, szervezeti szinten egyelőre nem sikerült hatékonyan fellépniük a zaklatókkal szemben: eddig minden reaktív intézkedés kudarcot vallott. A prevenció azonban működik. Szervezeti szinten hangsúlyt fektetnek arra, hogy újságíróikat felkészítsék ezekre az ellenük irányuló kampányokra.
Maria Ressa Fülöp-szigeteki újságíró, aki kiemelt célpontja az online zaklatásnak, egyedi módon kezelte a trollokat: a Facebook- és Twitter-kommenteket összegyűjtötte, és az adatok elemzésével megkereste a profilok közötti kapcsolatokat. Kiderült, a zaklatók mintegy fele kamu profil, és ebből egy adatújságírás-projekt lett.
Türelmetlen szivárogtatók, bizalmatlan újságírók
Az újságíró és forrás, illetve a közérdekű bejelentő közötti viszonyról szólt a Whistleblowing, secure drops, source protection című beszélgetés. Bastian Obermayer, aki a Süddeutsche Zeitung újságírójaként a Panama Papers projekten is dolgozott, elmesélte, nem volt könnyű az elhúzódó munka miatt egyre türelmetlenebb szivárogtatóval bánni.
„Volt olyan, hogy fotót küldtem neki a sztorin dolgozó kollégákról, hogy lássa, dolgozunk” – így Obermayer, aki szerint ez végső soron érthető, hiszen honnan tudja a közérdekű bejelentő, hogy valóban újságíró vagyok, és nem hazudok akkor, amikor azt mondom, dolgozunk az anyagon.
Feszültséggel terhes sokszor az újságíró és forrása közötti viszony – erősítette meg Khadija Sharife, az OCCRP Africa szerkesztője. A forrás érthető módon azt szeretné, ha az általa közölt információ minél hamarabb nyilvánosságra kerülne, az újságíró viszont meg kell keresse a sztorit, az információkat ellenőriznie kell, ez időigényes folyamat. Az is előfordult, hogy meg kellett győzzék a forrást, ne publikálják az anyagot, mert az túlságosan nagy veszélybe sodorná őt.
A szivárogtatás szinte soha nem személytelen. Mélyen emberi kapcsolat alakul ki sokszor az újságíró és forrása között, amely az anyag megjelenése után is folytatódik – hangzott el. A forrás legtöbbször semmit nem nyer, ugyanakkor potenciálisan nagyon sokat veszít egy-egy szivárogtatással.
Honnan tudjuk, hogy egy kiszivárogtatott adatbázis valós adatokat tartalmaz? Ez volt a Panama Papers adataival dolgozó újságírók egyik legfontosabb kérdése. Minden, adatbázisban szereplő információt más források – nyilvános cégadatbázisok, bírósági iratok – alapján ellenőriztek, végül pedig minden esetben megkeresték az érintetteket is. 160 szembesítésre került sor, ezek közül egyetlen személy mondta azt, hogy nincsen off-shore cége, ez az információ téves – vázolta Obermayer.
Sipos Zoltán
Fizess be az átláthatóságra, fizess elő az Átlátszó Erdélyre!
Havi 5 eurós rendszeres támogatás
Havi 10 eurós rendszeres támogatás
Havi 20 eurós rendszeres támogatás
PayPal azonosítónk: erdely@atlatszo.ro (erre akkor lehet szükség, ha nem az Átlátszó Erdély oldalon keresztül utalnál).
Ide kattintva tetszőleges, egyszeri összeggel is támogathatsz PayPalen keresztül.
Mégsem szeretnék PayPallel bajlódni. Más megoldás nincs?
Választhatod a banki átutalást is, ehhez az alábbi adatokra lesz szükséged. Fontos, hogy az internet banking felületen állítsd be a visszatérő (rekurrens) fizetési opciót, ha a bankod lehetővé teszi.
Lejes (RON) számla:
Asociaţia “Atlatszo Erdely Egyesulet”
RO71OTPV200000913457RO01
SUC. CLUJ OTP BANK ROMANIA
Cod BIC: OTPVROBU
