Olvasóink zöme tudni szeretné, mennyiből tartjuk fenn az Átlátszó Erdélyt, és ki adja rá a pénzt. Egyre többet ti, az olvasóink: köszönjük!
Tavaly összesen 203 ezer lej (42 ezer euró) jövedelme volt az Átlátszó Erdély Egyesületnek. Noha legfontosabb jövedelemforrásunk továbbra is az Open Society Foundations által megítélt támogatás, további fontos bevételt képeztek azok a projektek, amelyeken magyarországi anyalapunkkal, az Átlátszóval együtt dolgoztunk.
Az olvasóink felajánlásai 2019-ben 24 ezer lejre (kb. 5 ezer euró) rúgtak – ez mintegy 7 százalékos bővülést jelent a 2018-as évhez képest. Jövedelmeinknek mintegy 12 százalékát tették ki ezek a kisebb-nagyobb adományok.
Egyre több olvasónk támogat
2015-ös megalakulása óta az Átlátszó Erdélynek sikerült 13 ezer lejről több, mint 200 ezer lejre növelnie az éves bevételét.
Mindezt úgy, hogy nem kötöttünk kompromisszumokat, nem pályázunk olyan támogatásokra, amelyeket politikai alapon osztoganak, és ahol a tartalommal kapcsolatos (íratlan) feltételekhez kötnék a támogatások megítélését.
Olvasóink felajánlásai 3 ezer lejről ennek nyolcszorosára, 24 ezer lejre nőttek ezalatt az öt év alatt – ezt mi annak a jeleként értelmezzük, hogy jó az út, amin elindultunk.
[irp posts=”28621″ name=”Az átláthatóság volt a legfontosabb témánk 2019-ben is”]
Blogból önálló portállá váltunk
Kiadásaink 2019-ben 160 ezer lejre (kb. 34 ezer euró) rúgtak. A legtöbb pénz az újságírók fizetésére, illetve adókra megy. Az előző évhez képest újdonság az, hogy 2019 nyarától az Átlátszó Erdélynél két újságíró dolgozik teljes munkaidőben a külsős munkatársak mellett. Ez az oka annak, hogy fizetésekre, illetve adókra számottevően többet költöttünk tavaly, mint 2018-ban.
Fontos lépés, rengeteg munka és nagy kiadás volt az, hogy Átlátszós, .hu-s domain alatt működő blogstátuszból önálló, .ro domain alatt működő portállá váltunk. Az áttérés még 2018-ban elkezdődött, ennek az olvasók számára is látható és élvezhető része az új címoldal, amelyet 2019 tavaszán élesítettünk.
Nyitókép: Sipos Zoltán főszerkesztő egy ügyvédi felszólítást visz be az RMDSZ Ügyvezető Elnökségére 2019 november 20.-án