Ahelyett, hogy élhetővé tennék a tanügyet, a tanárokat gittelik bele a rendszerbe, amelyről 30 éve tudjuk, hogy rossz. Publicisztika.
A címzetes katedrát elfoglaló pedagógusok áthelyezését korlátozza a tanügyi törvénynek az a módosítása, amelyet október 31-én szavazott meg a képviselőház az RMDSZ javaslatára. (A végső döntést a szenátus fogja meghozni).
A módosítás ‒ amelyet Szabó Ödön, a Szövetség frakcióvezető-helyettese terjesztett elő, és akit a közlemények oktatási szakpolitikusnak neveznek ‒ látszólag a hátrányos helyzetű iskoláknak segít azzal, hogy ott tartja a szakképzett tanárokat. Valójában viszont a törvényhozók cinizmusáról árulkodik, mert nem vesz tudomást arról, amiért ma Romániában kevés pedagógus vállalja, hogy a legrázósabb területeken dolgozzon.
„Minden oktatási intézmény állandó és jól felkészült tanerőt szeretne. Mivel sajnos kevés a tanári posztok száma, amelyet a pályázók elfoglalhatnának, jó részük pedig izolált és hátrányos helyszíneken van, megtörténik, hogy az iskolák igazgatói még nehezebb helyzetbe kerülnek, amikor a tanári állást elfoglaló pedagógus rögtön a poszt megszerzése után áthelyezését kéri egy másik településre, az intézmény pedig kénytelen helyettesítőt kérni, akinek a személye akár évente változik” ‒ áll a tevezet indoklásában.
Ezt oldaná meg a 2017 decemberében előterjesztett javaslat, amely csak 4 éves periódusonként tenné lehetővé a címzetes katedra elhagyását. Mind a hosszú távra elhúzódó áthelyezéseknek, mind a szigorításnak az első számú károsultjai az iskolás gyermekek, mégsem volna szabad olyan képletet felállítani, hogy a pedagógusok a felelősök a kialakult helyzetért.
A törvénymódosítás látszólag azt célozza, hogy a távol eső, elszigetelt vagy más okból rázósabb helyszíneken is szakképzett és állandó tanerő tanítson, de a megoldás, amit javasol, egyszerűen nem vesz tudomást a tanügyben uralkodó helyzetről:
- milyen lehetőségei vannak egy kezdő tanárnak, akinek a legnehezebb körülmények között kell elkezdenie a pályáját,
- milyen motivációt kap az a pedagógus, aki napi 40 kilométert ingázik oda-vissza, vagy aki három településen tanít, hogy kijöjjön a heti óraszáma.
Személyes tapasztalatot a rendszer hiányosságairól kezdő tanárként szereztem, amikor a lakóhelyemtől 29 kilométerre lévő településen kaptam helyettesítő posztot. Napi két órát utaztam, hazaérve a suliból a maradék időmben a másnapi órákra készültem.
Nem csak a távolság, a munkába fektetett idő és energia az, amiért inkább elismerni és motiválni kellene a hasonló helyzetben dolgozókat, mint erre kényszeríteni őket.
Olyan gyerekkel dolgoztam, akik közül többen rendszeresen éhesen jöttek iskolába, akin télen nem volt zokni, de az is előfordult, hogy fűző sem a cipőben, voltak olyan gyerekek is, akiket néhány hónapra gyerekotthonba vittek, aztán vissza is hoztak, volt olyan gyerek, akit otthon az apja késsel fenyegetett, és folytathatnám.
Nem az a lényeg, hogy milyen szintű funkcionális analfabetizmussal néznek szembe a tanárok egy ilyen suliban, hanem hogy érzelmileg mennyire megterhelő ennyi szenvedéssel szembenézni és közben tehetetlennek lenni.
A tanítást ilyen helyzetekben nem lehet kényszeríteni: az iskolai körülményeket kell javítani, a tanárokat értékelni és minden eszközzel segíteni, hogy helyt tudjanak és akarjanak állni.
Az előterjesztő politikus karrierista megközelítése, miszerint a romániai tanárok ugródeszkaként használják a vidéki iskolákat, annak az értelmezésnek nyit utat, hogy maguk a tanárok a felelősek a vidéki vagy kedvezőtlen településeken működő iskolák helyzetéért, amellyel egymaguk nem tudnak szembenézni.
Nem, szerintük nem a rendszeren kell változtatni, hanem a tanárokat kell röghöz kötni, és ezzel biztosítani a szakképzett személyzetet.
Az indoklásban is emlegetett okokról, amiért a pedagógusok áthelyezést kérnek, csupán annyi szó esik, hogy változatosak, pedig itt van a probléma gyökere. Ne gondoljuk, hogy pusztán kényelemből, önzésből nem választják a pedagógusok a távolabb eső, izolált vagy szegény településeken működő iskolákat.
Ahelyett, hogy a honatyáink azon törnék a fejüket, hogyan kényszerítsék a pedagógusokat a vidéki vagy szegregált iskolákba, azon is gondolkodhatnának, milyen plusz juttatásokkal motiválják ezeket a tanárokat. Vagy hogy a pedagógusi teljesítményt ne csupán a tantárgyversenyekre küldött gyermekek és elnyert diplomák számában mérjék, hanem abban is, ha valaki az analfabéta ötödikesek felét hatodikra megtanítja írni-olvasni, és hetedikben kevesebb gyermek marad ki az iskolából, mint az előző évben.
A tervezet mérhetetlen cinizmus azzal a munkával szemben, amelynek kihívásait egy legyintéssel elintézik, de amelynek elvégzésére kényszerrel vennék rá a pedagógusokat. Egyszerűen nem ismeri el a ma Romániában extrém körülmények között tanító pedagógusok helyzetét, nincs tekintettel a munkájukra, amely elől nem a valós akadályokat hárítja el.
November elsején küldtük el kérdéseinket Szabó Ödönnek, hogy tegye világosabbá számunkra a kezdeményezők szándékait, de a cikk megjelenéséig a képviselő nem válaszolt. Ezekre vagyunk kíváncsiak:
- Hány tanárt fog érinteni a módosítás? Milyen pedagógusszervezetekkel egyeztettek róla?
- Mi lesz azokkal a pedagógusokkal, akik pillanatnyilag nem az általuk elfoglalt helyen tanítanak?
- Hogyan segít a módosítás a fiatal tanároknak, hogy saját körülményeihez (pl. lakóhelyéhez) inkább illeszkedő posztot találjon magának?
- Milyen okokra utal, amikor ugródeszkának nevezi a vidéki iskolákat a pedagógusok körében?
- Hogyan volna lehetséges az áthelyezések mögött álló okokat megoldani, amelyek miatt a pedagógusok nem érzik jól magukat az általuk megpályázott iskolában?
- Lehetségesnek találja, hogy miután egy igazgató nem engedi elmenni a tanárt, megmaradjon a jó munkaviszony?
- A hátrányos körülmények között tanító, sokszor kezdő pedagógusokat hogyan lehetne hathatósan segíteni, elismerni a munkájuk, hogy önszántukból maradjanak az intézményben?
Frissítés: 2018. november 13., 12:40
Szabó Ödön kérdéseinkre küldött válaszai – mint írja – a törvénykezdeményezésre korlátozódnak (november 12.). A válaszokat teljes terjedelemben közöljük:
- A javaslat a pedagógusok részéről érkezett. Már, a tavaly megtartott szamosújvári Magyar Szórvány Napján is, az Oktatás a szórványban című panelbeszélgetésen, megfogalmazódott az az igény, hogy minőségi oktatásra van szükség, amely hosszútávon tanintézményeink alapját képezi, és ezért mielőbb tenni kell törvényes úton is.
- A helyzetet a következően írták le az iskolaigazgatók és vidéki pedagógusok:
- a) A tanügyben a megüresedő címzetes (tituláris) állások száma mindig jóval kisebb, mint az arra pályázók személye.
- b) A végleges átigazolások (transfer) sokkal nagyobb mértékben érintik a vidéki iskolákat.
- c) Az ideiglenes átigazolások (detasare) is magasabbak vidéken, és ezáltal nincs esély arra, hogy címzetes tanár kerüljön az állásba, hisz a katedra foglalt marad.
- d) A b) és c) pontnak következtében a tanári kar sokkal instabilabb – arányaiban – a diákokat sokkal több helyettesítő, sok esetben szakképesítés nélküli tanár oktatja.
- e) A b), c) és d) pontok komolyan hozzájárulnak ahhoz a folyamathoz, hogy a vidéki diákok sok esetben gyengébb minőségű oktatóhoz és ezen keresztül oktatáshoz jussanak.
- f) A b), c) és d) pontok egyben sokkal instabillá teszik a vidéki tantestületeket.
- g) A b), c), d), e) és f) pontok a szórványban vagy vidéki kisebbségi helyzetben azt eredményezték, hogy a szülők egy jelentős része a stabilabb, jobb minőségű, de román nyelvű oktatást választotta már az elemi tagozatban és így a magyar, szórvány oktatási hálózat teljes gerince meggyengült.
- h) Több esetben, az illető településről származó személy évekig nem tudott vidéki lakóhelyén címzetes állást elfoglalni, mert azt egy olyan személy foglalja, aki minden évben kéri ideiglenes átigazolását, áthelyezését egy másik tanintézménybe. A pedagógus fórumon elhangzott példák közül kiemelném azt a helyzetet, amikor egy pedagógus több, mint 15 éve folyamatosan, ideiglenesen átigazoltatja magát és az iskolába szinte évente más helyettesítő tanár került.
- i) Az ideiglenes átigazolási folyamatokba az iskolának nincs valós beleszólása, a törvénytervezetünk megteremti a lehetőséget arra, hogy a tanintézmény hozza meg a döntést helyi szinten. Decentralizálnánk egy eddig központosított intézkedést.
- Az RMDSZ által javasolt tervezet a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségével folytatott konzultáció nyomán kidolgozott tervezetre épül.
- A törvénykezdeményezésünk jelen levelem 2-ik pontjában szereplő problémákra, megoldási javaslatként a következőket terjesztette elő:
- a) Az ideiglenes átigazolásokat 10 évben egy ciklusra, azaz 4 évre korlátozza. Tehát amennyiben egy pedagógus elfoglal egy címzetes állást egy iskolában, 10 éven belül maximum 1 évre mehet át a címzetes állását elhagyva egy másik iskolába.
- b) Az ideiglenes átigazoláshoz kell az iskolaszékek jóváhagyása. Ma ezt nem kérik, a tanfelügyelőség dönt. Ez egy komoly decentralizációs döntés, hisz az érintett intézményeket is bevonja a döntésbe, azt is akitől el akar menni a pedagógus és azt is akihez menni akar.
- A fentebbi problémákra már volt törvénykezési előírás. A mindenki által sokat emlegetett 1/2011 törvény első, eredeti szövege kimondta, hogy a címzetes állásokat az iskolák által szervezett versenyvizsgával lehet elfoglalni és a címzetesség csak és kizárólag arra az iskolára lett volna érvényes. Ez a mostani javaslatnál még komolyabb korlátozást és egyben decentralizációt jelentett volna. Ezt a rendelkezést törölték az elmúlt években a törvényből elsősorban a PSD nyomására.
Borítókép: Jakab Hanga
